A Nemzeti Művelődési Intézet képzési programjai

A Nemzeti Művelődési Intézet küldetése, a közművelődési szakmához szükséges különböző szintű képzési programok módszertani támogatása, ezekről tájékoztatás.

Ez érinti a felsőoktatás területét is.  2017 szeptemberében elindult a fiatalok és felnőttek művelődésével foglalkozó szakemberek képzése, az egykori népművelő, majd művelődési menedzser és művelődésszervező szakok utódja a közösségszervezés alapszak. Igen sikeres. 2008-tól pedig folyamatosan indul a kulturális mediáció mesterszak is.

 Jelenleg 12 intézményben érhető el a közösségszervezés BA képzés és 4 intézményben kulturális mediáció mesterképzés.

 

A 2021 szeptemberétől induló képzésekre 2021 február 15-ig lehet jelentkezni az általános felvételi eljárás keretében.

A felsőoktatási intézmények várják mindazok jelentkezését, akik a kultúra terjesztése, közösségszervezés, közösségfejlesztés, rendezvények szervezése, kulturális tevékenységek végzése, ifjúsági közösségek és programok, ifjúságsegítés és/vagy a felnőttek képzésének szervezése, tréningek, képzések tartása iránt érdeklődők, szeretnének emberközeli, mozgalmas munkát, jó a kommunikációs képességük, nyitottak a másokkal történő együttműködésre.

 

-közösségszervezés BA alapszak

-a kulturális mediáció MA mesterszak

 

Népszerűsítő kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=gxiR3kSI7Tk

 

Nemzeti Művelődési Intézet
Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága

6722 Szeged, Mérey u. 6/b.

 

Elérhetőségek:

E-mail:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefonszám: +36 20 282 7605